www.turaoldal.hu
Minden, ami Túrázás, Túlélés, Természet
Koczog András
2011-2024
info@turaoldal.hu
fb.com/turaoldal.hu

0 +
~2 perc

Szabó Joe barlang » 2012.03.30.

A pontos útvonalunk fentebb részletesen látható. Fél 9-kor Budakalászon a HÉV-ről való leszállásunk után térkép híján úgy-ahogy belőttük az irányt, és meg is találtuk az Ezüst-hegyet, melynek mélyében a barlangok vannak. A Szabó József-barlangot bejártuk, a Papp Ferenc-barlangnak csak a bejáratát néztük meg, az lesz a következő barlangász úticélunk.

Az Ezüst-hegyen némi keresgélés után értünk el a Szabó József-barlanghoz, mely a hegy csúcsához közel egy nagy tisztás mellett nyílik egy sziklaomladéknál.

A barlangba egy kis vaskereten át lehet bejutni. A nagy kürtőig szinte guggolva el lehet jutni pár kis járaton keresztül. Ott a mély kürtőn lemászva lehet továbbjutni, vagy egy szűk járaton vízszintesen kúszva, majd 3 kis termen áthaladva tudunk a barlang egyik végéhez eljutni. Ugyanide eljuthatunk a kürtő aljából kiindulva, egy szűk ´kuszodán´ áthaladva, mely egy még szűkebb ´S´ kanyart is tartalmaz. A kürtő aljából másik irányba indulva találunk még pár kisebb termet.

2,5 óra alatt végeztünk a barlanggal, majd pár szendvics felfalása után megnéztük még a Papp Ferenc-barlang (és egy másik kisebb barlang) bejáratát.

Utána visszaindultunk, majd Békásmegyeren kilyukadva, sörrel feltankolva HÉV-vel hazaindultunk fél 5 körül.

Túra ideje: 1 nap
Éjjelek kint: 0 éj
Megtett táv: 10 km
Szint: +150 / -150 m
   » Gyalogtúra    » Barlangi túra

Túraösszefoglaló

Tájegység: Budai-hegység
Túra ideje: 2012.03.30.
Táv és szint: → 10 km ↗ 150 m ↘ 150 m
Táv-szint arányok: Szintemelkedés: +15 m/km
Szintereszkedés: -15 m/km
Szintváltozás: 30 m/km
MTSZ pont: 46 pont
Túra útvonala: Szabó József-barlang környéke; 2,5 óra barlangászás
Infó, ötlet: - erős fejlámpa és teljes váltócucc szükséges
- a barlangban 2,5 órát, 11:45-14:15 között voltunk
- a barlangot nehezen találtuk meg, de az út egész jó odáig
- erősen szeles, hideg a barlangban télen-nyáron azonos, hűs idő
- csak egy kirándulópárral találkoztunk
- táskáink tömege: 5-6 kg

Tapasztalt, érzékelt fauna

Az alábbi állatokkal találkoztunk a túra folyamán valamilyen formában. Részletesebb információ a fajokról a www.elovilag.turaoldal.hu weboldalon olvasható.

(3+2) »
Horgasszőrű denevér
(1) »

A túra útvonala

Táv
[km]
Helyszín Időpont Infó
0 Budakalász, Lenfonó HÉV 09:30
Szabó József-barlang 11:45-15:00
Papp Ferenc-barlang 15:30
10 Békásmegyer, HÉV 16:30

| www.turaoldal.hu | 2011-2024 | Koczog András | Minden, ami Túrázás, Túlélés, Természet | info@turaoldal.hu |